Julio Cortázar
AZ ÖSSZEFÜGGŐ PARKOK
„Néhány napja kezdte el olvasni a regényt. Közben sürgős
elintéznivalója akadt, így félretette a könyvet, és csak akkor vette ismét a
kezébe, amikor visszavonatozott a birtokára; lassacskán felkeltette az
érdeklődését a cselemény és a szereplők jellemrajza. Akkor délután írt egy
levelet a megbízottjának, megtárgyalt az intézővel egy bérleti ügyet, majd
ismét elővette a regényt a csendes dolgozószobában, amelynek a tölgyfaparkra
néztek az ablakai. Elterpeszkedett a kedvenc karosszékében, háttal az ajtónak,
mert bosszantotta a gondolat, hogy esetleg megzavarhatják, a bal kezével
megsimogatta a zöld bársonyhuzatot, majd belekezdett az utolsó fejezetekbe. Az
emlékezetében még elevenen megmaradt a szereplők neve és alakja; úgyszólván
azon nyomban átadta magát a regény képzeletbeli világának. Szinte
természetellenesen élvezte, hogy sorról sorra egyre jobban elszakad a
környezetétől, s hogy közben azért érzi, hogy a feje ott nyugszik kényelmesen a
bársonnyal behúzott magas támlán, a cigarettája egyfolytában a keze ügyében
van, és hogy a hatalmas ablakokon túl ott cikázik az alkonyati szellő a tölgyek
alatt. Szavanként haladt előre, elmerült a hősök undorító dilemmáiban, és
hagyta, hadd ragadják magával az összeálló képsorok, amelyek egyre színesebbek
s élénkebbek lettek …”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése